Kérem hogy oldalam megtekintését a főoldalon kezdje! Telefon: 30-4088109 e-mail: maklaryz11@t-online.hu

Mélységélesség, élesség, pixelélesség, életlenség, bokeh

2020.04.24. Bocsánat, de még mindig kidolgozás alatt.

A mélységélesség egy régi, 1904 táján kialakult fogalom. Akkortájt az volt a fő cél, hogy a téma élesnek tűnjön egy 30 centiméteres papírképen. Valamilyen a fényképezést segítő eszközt kerestek a fotósok számára az éles kép eléréséhez. Ez a kép élességének megtervezését segítő fogalom a mélységélesség, maga a segédeszköz pedig a mélységélességi táblázat, vagy az objektívre gravírozott mélységélességi skála. A mélységélesség kérdésköre azzal foglalkozik, hogy a fotózott tárgy mely része lesz éles a papírképen, és mely rész marad majd életlen. Vizsgálták magát a képet, és a nézők látását is. Megállapították, hogy egy átlagos látásélességű személy milyen feltételek esetén tart élesnek egy nagyított, közelítőleg 30 centiméteres képet. Arra a következtetésre jutottak, ha egy képen átlós irányban legalább 1720 éles pont van, akkor ezt képet a nézők általában élesnek tartják. Fontos hangsúlyozni, azt is, hogy egy átlagos, normális látásélességű szemlélőről van szó. A következő fontos feltételezés, hogy a képet a nézők a képátlónak megfelelő távolságból nézik, tehát a nagyobb képeket arányosan messzebbről szemlélik. Mivel szemünk felbontóképessége egy térszöggel jellemezhető, ezért ha egy kép éles mondjuk 20x30 centiméteres méretben, akkor hasonlóképpen élesnek fog tűnni a kétszer akkora 40x60 -as méretben is. Vagyis ha egy kép megfelel ennek az 1720 éles képpont/átló követelménynek akkor azt a nézők már nagyobb méretekben is élesnek fogják tartani. Az elmúlt száz évben a mélységélesség definíciója és fogalma annyira elfogadottá vált, hogy minden objektíven feltüntették a mélységélességi skálát.

Ábra: 15.01. A mélységélességi skála:

Az autófókuszos objektíveken helyszűke miatt általában már mincs mélységélességi skála. Azért akad kivétel, itt a Contax 645 középformátumú fényképezőgép 55 milliméteres objektívje.Láthatjuk, hogy az F32 rekesz esetén a téma körülbelül 1-3 méterig éles.

Látni kell, hogy a mélységélesség fogalma számos bizonytalansági tényezőt tartalmaz. Ebben benne van, hogy minden egyes embernek más a látásélessége, hogy a nézők nem pontosan az előírt távolságból nézik a képet, és a Leica által megadott 1720 képpont (e= 0.025mm) meghatározás is kissé önkényes, a Zeiss például 1500 pontot (e=0.03mm) ad meg. Mégis, minden bizonytalanság ellenére el kell fogadnunk a mélységélesség meghatározását, jelentését, mivel fontos szerepe van a fotográfiában általában, és a további élességi elemzésekben.

A fénykép egyes részeinek élessé, más részeinek életlenné alakítása nagyon fontos a képi látvány kialakítása szempontjából. Az életlenség a legfontosabb eszköz arra, hogy a fényképen a zavaró, figyelemelterelő részeket eltüntessük, a néző tekintetét pedig a fő témára irányítsuk. Az életlen, de szépen elmosódott háttér fontos hangulati eleme is lehet a képnek. Nem könnyű a feladat egyidejűleg éles főtémát és varázslatos életlen hátteret elérni, mert az éles főtéma és az életlen háttér kialakítása ellentétes felvételi beállításokat igényel. Az éles főtéma érdekében a rekeszt szűkítemi kell, a szép háttérmosáshoz pedig a nagyobb rekesznyílás kívánatos. Az optimális rekeszérték kiválasztása, megtalálása, elméleti tudást, és gyakorlati tapasztalatot is igényel. Tehát nem elég egyszerűen vásárolni egy nagy fényerejű objektívet, és nyitott rekesszel fényképezni.

A mélységélesség helyes megválasztása kiemelten fontos a portréfotózás területén, ezért itt arcképekkel illusztrálva mutatom be az összefüggéseket. Ez persze nem jelenti azt, hogy a fényképezés többi területén, mint például a reklámfotózás, divatfotózás, tárgyfotózás, témaköröknél ne kelljen hasonlóképpen ügyelni az élességi tartományra.

A mélységélesség tervezésekor alapvetően két dologra kell gondolnunk. Az első, hogy a fő témánk éles legyen, a másik pedig az, hogy a háttér kellően életlen legyen, és ne vonja el tekintetünket a kép lényegéről.

A mélységélesség matematikai levezetésének a következő, a ,,Mélységélesség titkai" c.fejezetet szántam, ezért itt a levezetésekkel nem foglalkozom.

A leképezési törvény:

ahol: f= gyújtótávolság, t= tárgytávolság, k= képtávolság

A lényeg az, hogy leképezési törvény szerint csak egyetlen síkban, a tárgysíkban levő pontok képe lehet éles a szenzoron, ezért fontos az éleségi sík beállítása. Amikor élesre állítunk, akkor az objektív előre hátra mozgatásával a téma számunkra fontos pontjára állítjuk az élességet. Az élesre állított ,,pont" tulajdonképpen egy sík, a tárgysík, amely a fényképezőgép érzékelőjével párhuzamos. Mielőtt tovább lépnénk, bemutatom az elnevezéseket:

A tárgysík merőleges az optika tengelyére és párhuzamos a szenzor síkjával. A leképezési törvény szerint kizárólag az élességi síkban fekvő pontok képe lesz teljesen éles. A tárgysík vagyis az élességi sík előtt és mögött is folyamatosan egyre csökken az élesség mértéke. A tárgysík előtt és mögött van egy távolságtartomány, amelyben az élesség csökkent mértékű ugyan, de az élesség szintjét még elfogadjuk. Ez a mélységélességi zóna, vagyis a mélységélesség. Úgy lehet saccolni, hogy ha egy képen 5-6 megapixelnyi éles képpont van, akkor az már megfelel a mélységélességi követelménynek. Tulajdonképpen helyesebb lenne megfordítani az állítást, és azt mondani, hogy ami a mélységélességi zónán kívül esik, az már biztosan életlen lesz a képen. Akár be is vezethetnénk a ,,mélységéletlenségi zóna" szóhasználatot a mélységélességen kívüli tartomány jellemzésére. Fontos hangsúlyozni azt is, hogy a mélységélesség kizárólag csak az éles zónáról szól, és nem ad információt a háttér életlenségének mértékéről, vagy a háttérmosás szépségéről.

Az elmúlt években a fényképezőgépek pixelszáma és pixelsűrűsége folyamatosan növekedett, mára elérte a 24-36 megapixelt. Ez azt jelenti hogy egyre élesebb felvételeket készíthetünk. A következő kép részletnagyításain láthatjuk, hogy az elért élesség nagyon magas szintet érhet el:

A kimagasló élesség elérése azonban csak egy elvi lehetőség, gyakorlati megvalósítása kellő felkészültséget is igényel. A filmes korszakban a nagyméretű nagyítások készítése kevés hozzáértő kiváltsága volt, akik a 24x36 milliméteres kisfilm helyett rollfilmet, vagy még nagyobb méretű síkfilmet használtak. A mai digitális korszakban a jó esetben is csak kisfilm méretű szenzorra készült felvételt a monitoron néhány kattintással bárki óriásira nagyíthatja. Ez a nagyítási igény fokozott élességet kíván meg az érzékelőn. A gigantikus élesség illetve pixelszám kívánalma próbára teszi az objektívet, az autófókuszt, nagyon megszigorítja a klasszikus berázási, bemozdulási feltételeket. Nem csoda, hogy mostanában gyakran olvashatunk a fotósok élességi gondjairól. Legtöbben először az autófókusz hibájára gyanakodnak. Mások pedig azt mondják, hogy régi objektívjük felbontóképessége már nem szolgálja ki az új kamerájukat. Persze a pontos fókuszálás és a kimagasló objektív használata fontos tényező, de látni kell, hogy a megnövekedett élességi igény miatt minden élességre vonatkozó szabály és követelmény megváltozott. Hangsúlyozom, hogy csak a megnövekedett élességi igény miatt szigorodnak a feltételek. Ha a kész képet tekintve megelégszünk a régebben is elért minőséggel, akkor az új gépünkkel is a régi optikákat használhatjuk, és ugyanúgy dolgozhatunk, mint eddig. Viszont ha a mai magas szintű, mondjuk a 24 Megapixelnek megfelelő élességet kívánunk elérni, akkor bizony másképpen kell fotografálnunk. Vegyük tehát sorra az éles kép készítésének feltételeit.

A mélységélesség képlete a hat méternél kisebb méretű tárgyak fotózása esetén:

DOF = vagyis jó közelítéssel:

Ahol a DOF a mélységélesség angol rövidítése, t = tárgytávolság, f =gyújtótávolság, N a rekeszszám, e az elfogadott szóródási kör, K a képméret. FX szenzoros fényképezőgép esetén a szóródási kör 0.03mm, a képméret K=36mm. T a tárgyméret, amely a téma hosszabbik oldalához tartozó mérete az élességi síkban. A képletből egyértelműen látható, hogy a mélységélesség kizárólag a fotózott tárgy méretétől és a rekeszszámtól függ. Ha valamit konkrétan le szeretnénk fényképezni, akkor annak már adott a tárgymérete. Ha ránézünk a témánkra, rögtön elképzelhetjük hogy mélységben mekkora éles zónára, milyen mélységélességre van szükségünk. A téma mérete és a kívánt mélységélesség már meghatározza, hogy mekkora rekeszértéket használhatunk. Ezért nagyon fontos, hogy a fotózásaink során a mélységélességgel kapcsolatban szerzett tapasztalatainkat, mélységélességhez kapcsolódó gondolkodásunkat a fotózott témánk méretéhez kapcsoljuk, ne pedig a régebben tanított fókusztávolság-látószög-felvételi távolság paraméterekhez. Vegyük észre azt is, hogy a tárgyméret és mélységélesség csupán két paraméter, ehhez rendelhetünk egy optimális rekeszészértéket. Ily módon könnyedén, tudatosan alakíthatjuk a mélységélességhez kapcsolódó fotózási szokásainkat.

Tehát nézzük meg, hogy a tárgyméret és a rekeszérték függvényében mekkora mélységélesség érhető el. A könnyű gyakorlati alkalmazhatóság érdekében némi kerekítéssel az alábbi táblázatot úgy alakítottam ki, hogy két fontos oszlopa nagyon könnyen megjegyezhető legyen. Vegyük észre, hogy fél méteres tárgyméret, például egy szűk portré esetén a mélységélesség centiméterben megegyezik a rekesz számértékével! A portréfotósoknak különösen érdemes megjegyezniük, hogy ez esetben a mélységélesség centiméterben azonos a rekeszszám értékével. Ha tehát például ha valaki N=2 rekesz használatával készít egy portrét, azonnal tudhatja, hogy a mélységélesség 2cm lesz. rögtön eldöntheti, hogy ez elég-e vagy inkább 5.6 cm mélységélességet kíván, és átállítja rekeszt 5.6-ra. Hasonlóképpen az 1.6 méteres tárgyméret, vagyis körülbelül egy egész alakos felvétel esetén a mélységélesség centiméterben az alkalmazott rekeszérték tízszerese!

Mélységélesség (cm) :

A táblázatot úgy használjuk, hogy a fotóalanyunkra rátekintve megsaccoljuk a téma méretét és megfontoljuk, hogy mekkora mélységélességre van szükségünk. Például ha a témánk mérete egy méter, és megelégszünk 16cm mélységélességgel, akkor a mélységélességhez négyes rekesz elegendő.

A következő kép egy 2/100mm Zeiss Makro Planar objektívvel készült, nyitott rekesszel. A részletnagyításon látszik, hogy a körülbelül két centiméter széles mélységélességi zóna kevés volt ahhoz, hogy a kissé oldalra fordult modell mindkét szeme éles legyen.

Eddig csupán a mélységélességről beszéltünk. Régen a filmes korszakban azt tanították, hogy ha valaki a mélységélességi zónában igazán éles képet szeretne kapni, akkor a mélységélességi táblázatokban megadott rekeszértéket egy egész rekeszértékkel ajánlott szűkítenie. Ma, ha azt szeretnénk hogy a mélységélességi zónában az élesség ne csak éppen a mélységélességi követelménynek feleljen meg , hanem mondjuk a 24-36 megapixelnek megfelelő élességet, kívánunk, akkor hozzávetőleg 3-4 rekeszértékkel kell szűkítenünk a blendenyílást. Ez nem egyszerű feladat, mert a rekesz szűkítése során a háttér is egyre élesebbé, zavaróbbá válik. Másrészt ügyelni kell arra is, nehogy a túlzottan szűk rekesznyílás miatt fellépő fényelhajlás korlátozza az élességet. Ezért 11-nél szűkebb rekeszértéket csak indokolt esetben alkalmazzunk. Ha egy ma szokásos 24 megapixeles kamerának megfelelő élességet szeretnénk elérni, akkor minden régen ismert fotózási szabály megváltozik, minden élesre állítási, berázási, bemozdulási feltétel lényegesen szigorodik. Gondoljunk arra hogy a mélységélességhez tartozó megengedett szóródási kör FX szenzor méret esetén 0.03mm. Ezzel szemben a 36 Mp (FX) esetén az érzékelő képpontjainak mérete csupán 0.005 mm. Ha ezt a 36 millió képpontot a Bayer interpoláció miatt nem is tekinthetjük igazi pixelnek, de el kell fogadnunk, hogy a hozzávetőleg a pixelméret másfélszerese 0.0075mm az elvárt követelmény. Ha a mélységélességhez tartozó, szokásos e=30 mikronos szóródási kör helyett a pixelméretünkhöz tartozó 7.5 mikron szóródási kört fogadjuk el, akkor négyszer szigorúbb követelményt támasztunk. Ez pedig azt jelenti, hogy a 36Mpixel követelménynek megfelelő élességű zóna, nevezzük ez továbbiakban ,,pixelélességi" zónának, a mélységélességi zóna egynegyede.

Érdemes megismételni: A pixelélességi zóna szélessége körülbelül a mélységélességi zóna negyedrésze.

A következő táblázat megmutatja, élességi sík mekkora környezetében számíthatunk ilyen óriási élességre.

A pixelélességi táblázat (cm) : Egy 36megapixeles gépehez, amelynek pixelmérete 5 mikron. Akkor, ha ehhez pixelmérethez 7.5 mikronos szóródási kört fogadunk el.

AAaAaa

A zöld színű értékek a 11-16 rekeszértékhez tartoznak, de ebben a tartományban a fényelhajlás miatt már nem lehet a 36 megapixelnek megfelelő élességet elérni.

Ezt a táblázatot is érdemes figyelmesen megszemlélni.Világosan látszik hogy a pixelélességi tartomány még a nyolcas rekesz alkalmazása esetén is rendkívül szűk. Nézzük meg például, ha a fotótémánk mérete 1.6 méter, akkor nyolcas rekesznél a pixelélességi zóna mindössze 25 cm. Szinte lehetetlen a modellünket úgy igazgatni, hogy minden testrésze ebben a szűk zónában maradjon. Mindenesetre nagyon kell ügyelni arra, hogy a modellünk az élességi síkba kerüljön. Nem szabad hogy elkerülje a figyelmünket az a fizikai törvényszerűség, hogy a téma számottevő mélységi kiterjedése miatt a fényképezőgépünk óriási pixelszáma által elméletileg elérhető élesség elérése a gyakorlatban nem lehetséges. Körülbelül 20-24 megapixel az az optimális pixelszám, amelynek megfelelő élesség a gyakorlatban is elérhető. Ha a rekeszt nyitjuk, a helyzet csak rosszabbodik, ha a rekeszt 11-re szűkítjük, akkor pedig már a fényelhajlás mint fizikai törvény határolja az élességet. Arról a problémáról nem is beszélve, hogy a modellünket általában a kép kompozíciója szempontjából szeretnénk irányítani, nem pedig az élességi táblázat alapján. Ha valaki ezt igazán profi módon szeretné csinálni, akkor eltolható, dönthető tilt-shift objektívet kell használnia, amellyel optikát és ezzel az élességi síkot is tetszőlegesen meg lehet dönteni. Láthatjuk tehát ha ilyen nagymértékű, a 24 megapixelnek megfelelő élességet szeretnénk, akkor ennek már az elméleti feltételeit is nehéz megteremteni. A festményreprodukció és a távoli tájképek készítésén kívül nem sok fotótéma akad, amelyek esetében a fénykép felületének nagy részén elérhető a 36 megapixelnek megfelelő szintű élesség. Csak egy rövid kitérő megjegyzés az APSC szenzorméretű gépek tulajdonosainak, hogy náluk már 18 megapixel esetén is olyan hatalmas a pixelsűrűség, mint a full méretes szenzorral rendelkező 36 megapixeles kameráknál. Az óriási élesség elérése tehát nem könnyű, csupán az a szerencse, hogy az esetek többségében elegendő, ha a képnek csupán egy kisebb területe mutat ilyen szintű élességet.

És akkor a fentiekhez jönnek még a fotós által elkövetett hibák: Mekkorát lehet az élesre állításkor hibázni? Mondjuk tíz százalékot? Tehát az előző példánál maradva az egész alakos képnél 2.8 centimétert? Vagy egy 2cm mélységélességű portrénál 2 millimétert? Döbbenetes belegondolni, hogy ez utóbbi még nem is a pixelélességi, hanem csak a mélységélességi követelményhez tartozik. Ha a modell mozog, mosolyog, a fotós irányít, nézőpontot keres, ennél sokkal nagyobb hiba is összejöhet. Nem csoda, ha a találati arány nagy rekesznyílásoknál senkinél nem lehet 100%. Ezért is szoktam tréfásan azt mondani, ha valaki az 1.4 - 2 rekesztartományban egy kifogástalan élességű képet tud készíteni, az már valóban ,,művész".

A fotósok főként azért használnak nagy rekesznyílásokat, mert szép elmosott hátteret, a háttérben szép fényfoltokat, szép ,,bokeh" rajzolatot szeretnének. Sokan szeretnek nagy fényerejű objektívekkel teljes nyíláson fényképezni, de az alábbiakban megmutatom, hogy ez sokszor nem ez a legcélravezetőbb megoldás. A bokeh az életlen háttérben kialakuló fényfoltok szépsége, és a háttér elmosásának minősége. A ,,bokeh" rajzolatnak külön irodalma van, ennek rejtelmeit itt nem elemezném. A bokeh rajzolat függ az objektív konstrukciójától is, ezért vásárláskor sokan keresik azokat az objektíveket, melyekről elterjedt, hogy szép bokeh rajzolatot adnak. Pedig a bokeh szempontjából fontos a háttér struktúrája, a háttérben levő fényfoltok mérete, témától való távolsága, alakja is, tehát nem csak az optika, hanem a fotós is nagyban befolyásolhatja, alakíthatja a bokeh rajzolatot. A bokeh rajzolat nehezen definiálható. Ha valaki készít egy felvételt amelynek csúf a háttere, mindjárt közli a fél világgal, hogy az objektívjének a bokeh rajzolata gyenge. De máskor, más témánál, más háttérrel, eltérő fényviszonyok mellett más lesz a bokeh rajzolat is. Ezért a személyes véleményem az, hogy optikánk kiválasztásakor inkább arra figyeljünk, hogy a kiszemelt optika már nyitott rekesznél is kimagasló élességet nyújtson. A fő probléma az, hogy a nagy rekesznyílásoknál szép a háttér elmosódottsága, de kicsi a mélységélesség, és még szűkebb a pixelélességi zóna. Amikor elképzeljük hogy milyen képet szeretnénk kapni, három tényezőt kell meghatározni. Mi legyen a felvételünkön egyértelműen életlen, mely rész legyen elfogadhatóan éles, és mi kell hogy elérje a pixelélesség mértékét. Három tényezőt kell tehát ügyesen összehangolnunk. A nagy rekesznyílás és a kellő mélységélesség nehezen összeegyeztethető. A kellő élességhez rekeszelni kell, míg a szép, elmosott háttér érdekében pedig éppen ellenkezőleg, nyitni kellene a rekesznyílást. Mit tegyünk hát? Mivel a mélységélesség törvényszerűségei nem változtathatóak meg, a ezért az elmosott háttér eléréséhez a nyitott rekeszes megoldáson kívül más módszereket is kell keresni.

Ha a háttér és a modell közel van egymáshoz, akkor a háttér is mindenképpen éles lesz:

A második kép kettes rekeszértékkel készült, de ez még önmagában még kevés volna az elmosott háttérhez. A kép baloldalán láthatjuk, hogy a távolodó háttér viszont már egyre életlenebb képet eredményez. Portréhoz is alkalmazhatunk szűkebb akár 5.6 - 8 körüli rekeszértékeket is, de ne állítsuk a modellünket a háttérhez közel. Ez tehát az első fontos tanácsom, hogy a modellünket ne állítsuk rá a háttérre, hanem a hátteret a modellünk mögött minél távolabb helyezzük el.

Természetesen a nagy rekesznyílásokkal is próbálkozhatunk, de ekkor bele kell törődnünk, hogy a felvételeink gyakran nem lesznek kellően élesek. Élesre állítási hiba manuális élesre állítás vagy autófókusz használata esetén egyaránt előfordulhat. Nézzük meg a következő képet és annak egy részletnagyítását. A rekesznyílás kettes, a háttér kellemesen életlen. Az objektív is csúcsminőségű, a modell mindkét szeme az élességi síkban van, az élesre állítás rendben. A gond csupán az, hogy nem tudnám tízszer egymás után hiba nélkül megismételni.

Aki amatőrként művészkedik, az megkockáztathatja hogy a képeinek egy tekintélyes százaléka nem lesz kellő élességű. Portrénál ez fokozott probléma, mert az arckifejezés miatt is válogatni kell a sorozatot. A profiknak még eredményesebbnek kell lenniük, ők nem engedhetik meg maguknak hogy a képek tetemes része már az élességi válogatáskor kiessen. Én ezért a portrékhoz is a 4-8 rekesztartomány választását javaslom. A szűkebb rekesznyílás azért is fontos, hogy a főtéma mélységi kiterjedésében is kellően éles legyen. Ez örömhír azoknak a fotósoknak, akik nem rendelkeznek különleges és drága nagy fényerejű, 1.4 - 2 objektívekkel.

A háttérmosás érdekében más trükköt is alkalmazhatunk, vegyük észre, hogy a modell feje mögött nincsen a háttérnek színes, éles rajzolatot mutató részlete. Vagyis ha a háttér homogén, részlet nélküli, akkor nem csak a mélységélesség szűk volta miatt nem lesz tolakodó a háttér. Egy műtermi papírháttér például csak nagyon ritka esetben lehet zavaró struktúrájú. Én a műtermi felvételeket sokszor unalmasnak tartom, sokkal kellemesebb összhatást kaphatunk szabadban. Persze a kültéri fotózásnak meg vannak a nehézségei, a fényviszonyok függenek az időjárástól és a napszaktól, nincs öltöző, külön feladat a megfelelő helyszín megkeresése, segítőre is minden esetben szükség van.

A következő lehetőség a háttérmosás eléréséhez a háttér lecserélése. Nem arra gondolok, hogy rajzoljuk körbe a modellünket és cseréljük ki a hátteret, mert ezt szinte lehetetlen olyan minőségben kivitelezni, hogy kellően felnagyítva se látszódjék a manipuláció. Első lépés, hogy tervezzük meg mely nézőpontból szeretnénk portrét készíteni és tegyük a gépünket állványra. Modell nélkül készítsünk egy életlen felvételt a háttérről. Alkalmazzunk nagy rekesznyílást, és akár az élesség egy közelebbi pontra állításával is fokozhatjuk a háttér életlenségét. Amikor az életlen háttérképünk elkészült, állítsuk be a modellünket a kívánt helyre és dolgozzunk bátran immár akár nyolcas rekesznyílással. Fontos hogy a nézőpontunk ne változzon, így amikor majd a képfeldolgozás során az előre elkészített életlen háttérre cseréljük ki a hátteret, az átalakítás észrevehetetlen marad.

A háttér szoftveres életlenítését nem tartom célravezetőnek, mert nem kelt természetes hatást, kevésbé szép mint az optikával elért életlenség. Ez persze nem zárja ki, hogy esetenként, korlátozott mértékben, esetleg csak a kép bizonyos területein szoftveres életlenítést is alkalmazzunk.

A mélységélesség illetve a pixelélesség tervezésekor sokan gondolják azt, hogy a mélységélesség az élességi sík előtt és mögött 1/3 - 2/3 arányban oszlik meg. Ez téves gondolat, ilyen szabály nem létezik. A mélységélesség előre-hátra aránya a felvételi távolság függvényében folyamatosan változik. Például egy 85 milliméteres objektív F= 5.6 rekesz esetén:

.Látható hogy közelebbi felvételek készítésekor a mélységélesség az élességi sík előtt és mögött szinte azonos mértékű. Inkább a nagyobb tárgyméreteknél, például nagyobb létszámú csoportok fényképezésekor kell arra gondolni hogy a mélységélesség kiterjedése hátrafelé akár kétszer akkora is lehet, mint előre.

A pixelélesség elérése érdekében további szabályokat is be kell tartanunk. Felejtsük el az alkalmazható zársebességre vonatkozó régi reciprok szabályt, mely szerint a berázás elkerüléséhez, kézből az alkalmazott fókusztávolság reciprokának megfelelő zársebességet használhatjuk. Az 50-100 mm fókusztartományban is használjunk 1/500 másodpercnél rövidebb zársebességet, teleobjektíveknél pedig még rövidebbet. Ne feledjük, a stabilizátor is csak a fotós kézremegését, a berázást egyenlíti ki, de a modell mozgása miatt fellépő bemozdulást nem küszöböli ki.

Az élesre állítás után már ne változtassunk a képkivágáson. Helytelen az a gyakorlat, amikor a középső fókuszmezőt használva ráfordulunk az élesre állítani kívánt pontra, majd az élesre állítás után átkomponáljuk a felvételt. Az objektívek síkra vannak korrigálva. Ha például pontosan szemben állunk egy téglafallal, és a középső fókuszponttal élesre állítunk, az egész fal síkja éles lesz. Ha viszont kissé oldalra fordulva a középső fókuszmezővel a fal egy távolabbi részére fókuszálunk, majd amikor ismét a fallal szembe fordulunk, a felvételünk nagymértékben backfókuszos lesz.

Ha nagy rekesznyílással portrézunk, az élesre állítás után már ne kóvályogjunk előre hátra, és a modellünket is kérjük meg, hogy ezt Ő se tegye.

Autófókuszt, vagy kézi élesre állítást válasszunk? Nehéz kérdés. Mindkettővel lehet hibázni. Mindenesetre kezdjük azzal hogy a fényképezőgépünk keresőjét a szemünknek megfelelően beállítjuk. Szemüvegeseknek el kell dönteniük, hogy szemüveggel vagy anélkül fognak fotografálni. Optimális körülmények esetén sem egyszerű a fényképezőgép 36mm széles mattüvegén létrejövő kép alapján olyan pontosan élesre állítani, hogy azt később a monitoron nagyméretűre felnagyítva is élesnek értékeljük. Az élesre állítást nehezíti az objektívek kisebb fényereje, a rosszabb fényviszonyok, vagy a téma alacsony kontrasztja. Törekedjünk arra, hogy a kiválasztott élesre állítási pontba valami kontrasztos céltárgy kerüljön. Az autófókuszos objektívek élesre állításkor kevesebbet fordulnak el, így ezeket nehezebb kézzel élesre állítani. Az autófókusz használata sem problémamentes, mert a fókuszmezőt a kompozíciónak megfelelően minden egyes felvételnél át kell helyezni a kívánt helyre. Azt se feledjük, hogy az élesre állítás a szemünk és az autófókusz rendszer számára egyaránt a képmező középen a legkönnyebb. Az autófókusz beállításához a fényképezőgépen számos opció választható, ezért mindig a fotótémánknak megfelelő beállításokat kell alkalmaznunk. Az autófókusz használatát a gépkönyv alapján meg kell tanulni. Ajánlott a fényképezőgép autófókusz rendszerét időközönként ellenőrizni, kalibrálni, szervizben kalibráltatni.

Még egy gyakori hibát megemlítek. Mindig ügyelni kell arra hogy a modellünk az élességi síkban helyezkedjen el. Mivel az élességi sík a szenzor síkjával párhuzamos, hibát követhetünk el úgy is, ha a modellünk függőlegesen áll, mi pedig a kompozíció érdekében lefelé döntjük a fényképezőgépet:

Ilyenkor az élességi sík hátrafelé dől, ami sok esetben még ennél fokozottabb mértékben is megmutatkozhat. Ezt a problémát korrekt módon csak tilt-shift objektívvel lehet megoldani. A szerényebb eszközparkkal rendelkezők törekedjenek arra, hogy az egész alakos felvételeiket teleobjektívvel, távolabbról készítsék.

Végezetül minden fotós barátomnak eredményes képelést kívánok!

Az itt leírtak szorosan kapcsolódnak a ,,Mélységélesség titkai" c. írásomhoz