© Makláry Zoltán 2019. Kérem, hogy oldalam megtekintését a főoldalon kezdje! Telefon: 30-4088109 e-mail: maklaryz11@t-online.hu

8. Fejezet: Az expozíció és a hozzá kapcsolódó összefüggések. Mi az expozíció? Fénymérés, exponálás. Rekesz, érzékenység, zársebesség meghatározása, kiválasztása.

A helyes expozíció az egyik legfontosabb tényező a fotográfiában, mert a kép minőségét döntő mértékben meghatározza. Ezért azt gondolom, hogy ezt a fejezetet érdemes többször is elolvasni, teljesen mértékben megismerni, megérteni.

Amikor az exponáló gombot megnyomjuk, és a fényképezőgép zárszerkezete kinyílik, és ezzel megkezdődik az expozíció. Az expozíció folyamata a zárszerkezet becsukásával fejeződik be. Az expozíció tehát az a folyamat amely során az optikán át beérkező fény hatással van a filmre, vagy az érzékelő szenzorra. Az expozíció alatt a szenzornak pontosan a megfelelő fénymennyiséget kell kapnia. Ha az érzékelő túl sok fényt kap, akkor a kép nagyon világos, ha pedig kevés fényt kap, a kép a vártnál sötétebb lesz.

31. ábra: Aláexponált, pontosan exponált, túlexponált kép

Amikor az expozíció pontos, akkor az utómunka során már nem kell az expozíciót korrigálni. Ha az utómunka során csak kismértékű, mondjuk fél rekesznyi, illetve fél fényértéknyi korrekcióra van szükség, akkor a minőség még nem csökken észrevehető mértékben és az expozíció jónak mondható. Ha a kép utólag egy fényértéknél nagyobb mértékű korrekcióra szorul, akkor a minőség romlásával számolhatunk még akkor is, ha RAW formátumban fényképeztünk. Törekedjünk tehát arra, hogy felvételkor minél pontosabb expozíciót érjünk el.

Az expozíció négy tényezőtől függ, ezek az érzékenység, rekeszérték, zársebesség, megvilágítás.

Tehát csak egy követelmény van, a helyes expozíció, de az expozíciót meghatározó paraméterek száma négy.

Ez a feladat matematikailag csak akkor oldható meg ha a négy paraméterből hármat a fotós meghatároz, megad, a negyedik paraméter pedig majd a fénymérés alapján adódik. A három paraméter megadásához kell megfelelő tudással rendelkeznie a fotósnak. Vegyük tehát sorra, milyen gondolat mentén juthatunk el a helyes expozícióhoz? Szerencsére az esetek többségében a természetes világítás adott, tehát első körben ezzel nem foglalkozunk. Marad tehát a rekesz-zársebesség-érzékenység hármas, amelyből kettőt kell megadnunk.

Az érzékenység a film vagy a szenzor azon tulajdonsága, hogy a fényt milyen mértékben tudja hasznosítani. Az érzékenység szokásos ISO értékei 25-50-100-200-400-800-1600-3200-6400 stb. Láthatjuk, hogy az érzékenység számértékei is a kettő hatványai szerint mértani sort alkotnak. Az érzékenység a későbbiekben finomabb lépésekben is beállítható, de kezdetben ezzel ne foglalkozzunk. Az érzékenységet lehetőleg tartsuk mindig alacsony értéken, mert ha az érzékenységet növeljük, a képek színvisszaadása romlik, a képzaj növekszik. Ez azt jelenti, hogy az érzékenységet a szabadtéri felvételeinkhez válasszuk az ISO 100-400 közé. Sötétben, vagy más indokolt esetben persze fotózhatunk az ISO 800 - 12000 tartományban, de ekkor már mindenképpen számolnunk kell a színvisszaadás romlásával. Az első tapasztalatok megszerzéséhez válasszuk az ISO 400 értéket, és ezt állítsuk be a fényképezőgépünkön. Az érzékenység megadása után tehát marad a rekesz-zársebesség páros meghatározása. A rekesz-zársebesség párosból az egyiket szabadon megválaszthatja a fotós, a másikat pedig a fénymérés alapján majd beállítja a fényképezőgép.

Rekeszválasztás, vagyis az A automata üzemmód.

Ha a rekeszértéket szeretnénk magunk megválasztani, akkor állítsuk fényképezőgépünket az A automata üzemmódra. Én ezt az üzemmódot használom a legszívesebben. Ez azt jelenti, hogy választunk egy rekeszértéket, majd a fényképezőgépünk megméri a fény mennyiségét, és ehhez úgy állítja be a zársebességet, hogy az expozíció jó legyen. A rekeszérték megadását azért szokták a fotósok választani, hogy a mélységélesség alakulását, és a háttér életlenségét irányítani tudják. A mélységélesség az a távolságtartomány, amelyben fekvő téma az elkészült, kész képen az átlagos látású néző számára élesnek fog tűnni. Tehát a mélységélesség a valós távolság tartományban van értelmezve, az élesség kiértékelése pedig a kész papírképen történik. Olvassuk el többször, itt minden szónak jelentősége van.

Az állítást érdemes megfordítva is megfogalmazni. A fotótémánk azon része, amely a mélységélességi zónán kívül esik, az biztosan életlen lesz a képen. A mélységélességet minden estben az elkészült képen, a papírképen, vagy a monitoron értékeljük, bármilyen fényképezőgéppel fotografáltunk. Tehát a mélységélességet sohasem a filmen vagy az érzékelőn vizsgáljuk. A mélységélesség komoly témakör, részletesebben külön fejezetben fogom bemutatni. A mélységélesség nagyon fontos tényező a kép összhatása szempontjából. A nagy rekesznyílásoknál, tehát az 1.4-2-2.8 rekeszértékeknél kisebb mélységélességgel és életlen háttérrel számolhatunk. Az életlen háttér nem zavarja, sőt kiemeli a fő témát, ezért gyakran vágyott tulajdonság.

Ez a portré egy Zeiss 2/100mm makróobjektívvel a maximális rekesznyílással készült. Első ránézésre minden rendben van, a részletnagyításon azonban látszik, hogy a mélységélesség nagyon szűk, és az élesre állítás kissé a szem síkja mögé sikeredett.

A nagy rekesznyílások használatakor a háttér ugyan kellemesen elmosódottá válik, de gondolni kell arra is, hogy a háttér életlenedésével egy időben a fotózott téma mélységélessége is egyre csökken. Ezért minden egyes képhez meg kell találnunk az optimális rekeszértéket. Portrékhoz én inkább az 5.6-8 rekeszérték használatát ajánlom azért, hogy az arc teljes terjedelmében éles legyen. Arckép 8-as rekesszel:

Ha zavaró a háttér, akkor a modellünket inkább állítsuk távolabb a háttértől vagy keressünk olyan hátteret amelynek struktúrája homogénebb. Ha városképeket, vagy tájképfotókat készítünk akkor nyugodtan szűkítsük a rekeszt 8-11-13 rekeszértékre, ekkor már kellő mélységélességet kapunk. Ha a fotótémánk élesen visszaadni kívánt mélységi kiterjedése körülbelül azonos a téma szélességével, akkor a kellő mélységélesség elérése már nehéz feladat. Ez esetben próbáljunk még jobban rekeszelni akár a 16-os rekeszérték közelébe. Sajnos ilyen szűk rekesznyílásoknál már belép a fényelhajlás jelensége, és ez észrevehetően csökkenti a kép általános élességét, ezért ok nélkül ne rekeszeljünk ilyen mértékben.

Amikor a kívánt rekeszértéket megadtuk, a fényképezőgépünk visszajelzi, hogy a fénymérés alapján milyen zársebességet fog exponálni. Ekkor kell a fotósnak egy ellenőrző megfontolást tennie, hogy a kialakult zársebesség elfogadható-e. Fényképezéskor tartsuk a gépünket nyugodtan, stabilan, az exponáló gombot is finoman nyomjuk meg. Mindezek ellenére a kézremegés okozta berázás fellép, ezért az alapobjektívvel kézből általában az 1/250, vagy az ennél rövidebb zársebességek használhatóak. A berázási kockázat kisebb a nagylátószögű felvételeknél, és fokozódik a teleobjektívek alkalmazásakor. Digitális gépeknél közelítőleg azt mondhatjuk, hogy kézből az 1/4f zársebességnél hosszabb zársebességet csak indokolt esetben és fokozott figyelemmel, nyugodt, stabil géptartással használjunk. Ez a feltétel négyszer szigorúbb, mint a klasszikus reciprok (zársebesség = 1/f) szabály, de a mai digitális gépeknél már sokkal nagyobb az élességi követelmény. Például egy 135mm gyújtótávolságú teleobjektívvel 1/500 másodpercnél hosszabb záridőt ne alkalmazzunk. Ha a kiválasztott rekeszhez a fénymérés alapján nem jön létre kellően rövid zársebesség, akkor a berázás elkerülése érdekében növeljük meg az érzékenységet, használjunk állványt, vagy stabilizátort. Esetleg mégis válasszunk nagyobb rekesznyílást.

Ha nem hajszoljuk a nagy, 1.4-2-2.8 rekesznyílások használatát, sok kellemetlenségtől kímélhetjük meg magunkat. Először is a kisebb fényerejű optikák sokkal olcsóbbak és lényegesen könnyebbek. A rekeszelés segít abban is hogy a felvétel az esetleges kisebb fókuszálási hibák esetén is, ha nem tökéletes, de még használható maradjon. A nagyobb mélységi kiterjedésű tájképek, épületfotók, makrófotók és még számos más téma igényli a szűk, 11 körüli rekeszérték használatát. Nem minden esetben attól lesz jó a felvétel, hogy a képen csak egy keskeny zóna éles, minden más pedig életlen. Az életlen háttér csupán a fő téma kiemelésére való. Ne fényképezzünk úgy, hogy csupán a hangulatos háttérmosás legyen a képünk egyetlen erénye.

A zársebesség választás, vagyis az S üzemmód.

Vannak szituációk, például a sportfotók, amelyeknél inkább a téma bemozdulása okozhat problémát, életlenséget. Az ilyen, gyors mozgások fényképezésénél a zársebesség kézben tartása fontosabb mint a rekesz megválasztása. Ez esetben állítsuk a gépünket S zársebesség választás üzemmódba. Ekkor a kívánt zársebesség értékét adhatjuk meg. A sportfényképezésnél a mozgás sebességétől függ, milyen zársebességet célszerű használni. Kiindulásképpen választhatjuk az 1/1000 másodpercet és majd a gyakorlat során kialakul az adott sporthoz megfelelő munkamódszerünk. Ez esetben a fényképezőgép a fénymérés alapján beállítja a helyes expozícióhoz tartozó rekeszértéket. Ezt a rekeszértéket is ellenőrizni kell, hogy elfogadható-e számunkra. Itt azt kell megfontolni, hogy az adott rekeszértékhez tartozó mélységélesség megfelelő-e a képünkhöz. Az is megeshet, hogy az objektíven nincs is olyan rekeszérték, mint amekkora a fénymérés alapján a fényképezőgép szerint kívánatos volna. Ilyenkor a fényképezőgép villogó visszajelzést ad, jelezve, hogy a helyes expozíció nem lehetséges. A zárt stadionokban folyó sporteseményeknél gyakori, hogy a fényviszonyok rosszak, a mozgás pedig gyors, a teleobjektívünk fényereje pedig korlátos. Ez esetben csak az érzékenység megnövelése jelenthet megoldást. Ilyen nehéz körülmények között minden számít, a fényképezőgép, az optimális paraméterek megtalálása, és a fotós tudása és helyezkedési lehetőségei.

A következő expozíció beállítási lehetőség a manuális M üzemmód.

A manuális üzemmód azt jelenti, hogy szabadon adjuk meg a zársebesség és a rekesz értékét is. A fényképezőgép fénymérése ez esetben csak tanácsadóként segít minket, és a keresőben megmutatja, hogy a fénymérés szerint csökkenteni, vagy növelni kellene az expozíciót.

A digitális korszakban kialakult egy új lehetőség is, amely a filmes korszakban nem létezhetett:

Ez pedig a manuális üzemmód automata expozíciója. Ha a fényképezőgép érzékenységét automata módra állítjuk akkor ezzel megengedjük, hogy a fényképezőgép az általunk választott rekesz és zársebesség értékekhez a fénymérés alapján kiválassza a helyes expozícióhoz kívánatos érzékenységet. Ez esetben célszerű ellenőrizni, hogy a gép által választott érzékenység elfogadható-e számunkra.

A program, vagyis a P üzemmód.

Van még egy üzemmód amely általában megtalálható a fényképezőgépeken, ez pedig a program P üzemmód. Ez esetben a fotósnak nem kell tennie semmit, nem kell választania sem rekeszt, sem zársebességet csak érzékenységet, esetleg még azt se. Ilyenkor a fotós nem irányítja a gépet, nem fontolja meg, hogy az adott körülmények között milyen képet akar viszontlátni és ennek eléréséhez milyen beállításokat kell választania. fényképezőgép megméri a fényt, és beállítja az gyár által az adott fényviszonyokhoz előre beprogramozott értékeket. Az eredmény általában elfogadható, sőt jó lesz, de természetesen nem minden körülmények között. Ezt az üzemmódot én nem szeretem, mert ez esetben a fotós kiengedi a kezéből az irányítást. De természetesen ha valaki nem ismeri kellőképpen az adott gépet, vagy még nem elég felkészült, választhatja ezt az üzemmódot is.

Az eddig elmondottak a helyes expozíció alapját képezik, de beszélnünk kell további, az expozíciót befolyásoló egyéb tényezőkről is.

Láttuk, hogy a pontos expozíció a fényképezőgép fénymérése alapján kerül meghatározásra. Ahhoz hogy a fényképezőgép fénymérő rendszere helyesen működjön, meg kell ismernünk a fénymérési paraméterek beállítását is. A fényképezőgép processzora információt kap a rekeszről, zársebességről, érzékenységről, a mért fénymennyiségről, de arról nincs információja, hogy mit is fényképezünk. A fénymérő nem tudja, hogy éppen a fekete 0kéményseprőt, vagy a fehér ruhás menyasszonyt fényképezzük. A fénymérő mindig azt ,,gondolja”, hogy a téma átlagos középszürke vagy ha színes, közepes fedettségű. Ha elfogadjuk a fénymérő által adott vagy javasolt expozíciót, akkor az eredmény is egy átlagos fedettségű, középszürke kép lesz. A mikor a témánk erőteljesen világos vagy sötét tónusú, akkor a fénymérő által adott értékeket korrigálni kell. Ha nem akarjuk, hogy a menyasszony fehér ruhája a képen középszürke legyen, akkor az expozíciót plusz irányba kell korrigálni mondjuk egy fényértékkel. Ilyen esetben például a manuális üzemmódban a rekeszt egy lépcsővel nyitni kell, mondjuk 8-ról 5.6 -ra. Az automata A és S üzemmódokban a rekesz, illetve a zársebesség változtatásakor a fényképezőgép automatikusan újra helyesbíti az expót, ezért ezen üzemmódokban az expozíciót csak az expozíció korrekció gombbal korrigálhatunk. A lényeg tehát az, hogy az expozíciót a világos tónusú témáknál plusz irányba, sötét témáknál mínusz irányba kell korrigálnunk. A korrekció mértéke körülbelül egy rekesz vagy egy zársebesség lépés, egy fényérték lehet, de a pontos értéke a témától, és a fénymérés módjától is függ. Korrekció ügyben érdemes gyakorlati tapasztalatokat gyűjteni.

A fényméréshez azt is meg kell határoznunk, mit érzékeljen a fénymérő. A fényképezőgépek fénymérője a témáról visszavert fényt méri, és három lehetőséget kínál fel. A fényt mérhetjük a kép közepén, mivel többnyire a legfontosabb téma is a kép középen helyezkedik el. Ez a középre súlyozott fénymérés. Egyes gépek még azt is lehetővé teszik, hogy beállítsuk, hogy a kép közepén milyen átmérőjű körön belül szeretnénk a fényt mérni. A szokásos érték a rövidebb 24 milliméteres oldal fele, a 12mm átmérő. Ez a 12mm átmérőjű fénymérési kör a fényképezőgép keresőben be van jelölve. A középre súlyozott fénymérés használata általános és kényelmes.

A következő fénymérési lehetőség a spotmérés. A spotméréskor egy kisebb, szinte pontszerű területen mérjük a fényt. Például a Nikon gépnél a spotmérés területe egy 4mm átmérőjű kör. Ilyenkor megválaszthatjuk, a téma mely, számunkra fontos pontjára mérjük a fényt. Spotmérésnél különösen figyelni kell arra, hogy a mért pont középtónusú legyen, vagy a megfelelő korrekciót kell alkalmaznunk. A spotmérés használata például akkor indokolt, ha a fő témánk megvilágítása lényegesen eltér a kép többi részének megvilágítottságától. A spotmérés használata ajánlott az esti felvételeknél is, mert a képre kerülő fényforrások könnyen becsaphatják a fénymérést. A spotmérés általában a kép középpontjában történik, ilyenkor a kényképezőgép mozgatásával a fénymérési pontot a célpontra irányítjuk, majd az itt mért expozíciós értéket rögzítjük, a képkivágást pontosítjuk, és exponálunk. Egyes gépek azt a lehetőséget is felkínálják, hogy a spotmérés területét automatikusan az élesre állításhoz kiválasztott AF célpontra helyezzék át. A spotmérés használatakor a fotósnak mindig figyelnie kell. A spotmérés a képzett fotósok üzemmódja.

A harmadik fénymérési mód a mátrixmérés. A mátrixmérésnél a fényképezőgép a kép számos pontján megméri a fényt, és ezt összeveti az előre beprogramozott, akár több ezer kép paraméterével. Például egy tájkép estén a fényképezőgép érzékeli, hogy a kép felső részén levő égbolt sokkal világosabb, és feltételezi, hogy nekünk a kép alsó sötétebb része fontosabb és ennek figyelembe vételével számolja ki az expozíciót. A mátrixmérés szinte mindig jó eredményt ad. Én mégis jobban szeretem a középre súlyozott fénymérést, mert ott pontosabban tudom, mi is történik.

Az expozíció meghatározásánál az érzékelő tulajdonságaira is tekintettel kell lenni. A színes vagy fekete fehér negatív filmek lágyabb karakterűek, és körülbelül egy rekesznyi expozíciós tévedést is elviselnek. A színes vagy fekete-fehér negatív filmek inkább a túlexpoziciót viselik el, ez esetben tehát inkább több fényt adjunk, mintsem keveset. A színes diapozitív film nagyon pontos expozíciót kíván, egyik irányban sem viseli el a tévedést, fél vagy akár egyharmad rekesznyi eltérés már észrevehető hibát okoz.

A digitális gép teljesen másképpen viselkedik. A digitális gép az aláexponálást jól tűri, az aláexponálás az utómunka során nagymértékben javítható, míg a túlexponált kép esetén a kiégett, világos részek kevésbé vagy egyáltalán nem javíthatóak. Az aláexponálás addig javítható, amíg az érzékenységet a felvételkor sikerül alacsony értéken tartani. Azt azonban ne gondoljuk, hogy ha az érzékenységet már felvételkor a felső határ közelébe állítottuk, hogy majd a képfeldolgozásnál még rátehetünk egy lapáttal. Arra is figyeljünk, ha egy belső tér világítása a színek tekintetében nagyon rossz, akkor a fehéregyensúly korrekciója miatt is kell egy-két rekesznyi érzékenység tartalék. Tehát ha természetes fényben leteszteltük, hogy a gépünk még 12.000 ISO érzékenységen is ,,elmegy” azért még ne gondoljuk, hogy majd egy templomban is hasonlóan magas érzékenységet használhatunk. Digitális gépnél az is fontos hogy ne JPG formátumban fényképezzünk, mert a RAW formátumú képek az utómunka során sokkal nagyobb mértékben javíthatóak. Hozzávetőlegesen azt lehet mondani, hogy a JPG képek -0, +0.5 fényértékkel, a RAW képek -1, +2 fényértékkel korrigálhatóak. Ezek az értékek persze viszonylagosak, tényleges értékük képfeldolgozó programtól, és attól is függ, milyen mértékű minőségcsökkenést tartunk elfogadhatónak. Fontos azt is megemlíteni, hogy a digitális gép is a pontos expozíció esetén adja a legjobb eredményt.

Végezetül ne feledjük, ha az érzékenység – zársebesség – rekeszérték beállításával nem találjuk meg az optimális expozíciót, akkor bizony szükség lehet a mesterséges világításra is.

Mielőtt a fényérték fogalmát bemutatnám, vegyük észre, hogy az expozíciót befolyásoló tényezők, a rekesz, zársebesség, érzékenység mind-mind a kettő hatványai szerint változtathatóak. Ez azért van így, mert a látásunk is logaritmikus jellegű, és a képen számottevő világosság változást akkor érünk el, ha az expozíciót megduplázzuk vagy megfelezzük. Tehát a fényképezésben egy lépés, egy fényértéknyi változás az expozíció megfelezése, vagy megduplázása. Ez persze nem jelenti azt, összefüggések megismerése és begyakorlása után, a későbbiekben finomabb, fél vagy 1/3 rekesznyi, illetve fényértéknyi korrekciókat nem használhatunk.

Az expozíció megismerése közben találkoztunk a fényérték fogalmával. De mi is az a fényérték?

A fényérték a német lichtwert vagy az angol exposure value szó magyar fordítása, az angol nyelvből eredő rövidítése EV.

A fényérték szó önmagában nem sugallja, hogy miről is van szó. Talán az angol megnevezésben szereplő expozíciós érték szó használata helyesebb volna, de a magyar nyelvben a fényérték szó használata már ismert és elfogadott.

A fényérték használatának előnye, hogy a az expozíciót egyetlen EV számmal jellemzi, miközben azonos expozíciót a viszonossági törvénynek megfelelően számos rekesz-zársebesség kombinációnal kaphatunk. A fizikában, ezen belül a fénytanban van számos, a fény fizikai tulajdonságát jellemző mennyiség a hozzá tartozó mértékegységekkel, de ezek használata a fotográfiában meglehetősen kényelmetlen lenne. A fényképezésben a fényérték használata sokkal gyakorlatiasabb.

A fényérték fogalmát kezdetben az expozíció táblázatos meghatározásához hozták létre, amikor még a fénymérő nem volt mindennapos tartozéka a fotografálásnak.

Kiindulási pontként tekintsük úgy, hogy az érzékenység ISO 100.

A fényérték szokásos értékei:

... -4 -3 -2 -1- 0 -1- 2 -3 -4 -5 -6 -7 -8 -9- 10- 11- 12 -13- 14 -15 ...

Mivel a fényérték fogalma kimondottan fényképészeti célra lett meghatározva, a fényérték EV számértéke a helyes expozícióhoz tartozó rekesz és zársebesség adatokból következik. A kiindulási, nulla (0)EV fényérték az a megvilágítás, amelynél ISO 100 érzékenység alkalmazása mellett a helyes expozícióhoz 1 másodpercig 1.0 fényrekesszel kell exponálunk.

A derült napsütés fényértéke 15 EV, amikor fele ekkora a megvilágítás, akkor a fényérték már csak 14 EV, borult ég esetén a fényérték 13 EV, az esti utca fényértéke már csak 4 EV, holdfénynél a fényérték -4 EV. Ezekből a példákból már érezzük, hogy a fényérték ebben az értelmezésben egy a megvilágítás erősségét jellemző szám. Mégis a fényérték a fénytani mennyiségekkel ellentétben egy dimenzió nélküli szám, mivel a kiindulási 0 EV alapértékhez képest jellemzi a megvilágítás erősségét. A fényérték skála a holdfénytől a napfényig -4től 15 -ig tart, de lefelé és felfelé is tetszőlegesen folytatható. A nagyobb fényérték több fényt jelent, a kisebb számérték értelemszerűen kevesebbet. A szomszédos számokhoz mindig kétszeres megvilágítás, illetve megvilágítottság tartozik. A fénymérők és fényképezőgépek műszaki paraméterei között is találkozunk fényérték adatokkal. Fényértékben szokták megadni, mi az a legkisebb vagy a legnagyobb megvilágítás, amely esetén a fénymérő még képes működni. Az első éjszakai fotózáskor a fotósok meglepve tapasztalhatják, hogy a sötétedés beálltával a fénymérőjük már nem működik. Ha pedig valaki szikrázóan napos hómezőkön jár, akkor a fénymérési határ felső értékébe ütközhet. A digitális gépeknél, az azonnal ellenőrizhető képek korában ez már nem kevésbé gond, de a filmes korszakban erre is figyelni kellett.

A fényérték matematikai képlete:

EV= log2(N²/t)

Vagyis a rekeszszám N négyzetét elosztjuk az expozíciós idővel, és ennek kettes alapú logaritmusát képezzük, akkor megkapjuk a fényértéket. A fényérték tehát a helyes expozícióhoz tartozó rekesztől és zársebességtől függ.

A gyakorlatban megmérjük a beeső, vagy a témáról visszavert fényt, és ehhez a fénymérő hozzárendel egy fényértéket. Az adott fényértékhez pedig a képlet szerint tartozik egy, pontosabban sok rekesz-zársebesség kombináció amely mind ugyanazt a helyes expozíciót adja.

A fényképezés során többnyire nem is találkozunk a fényérték konkrét számértékével, mert a fényképezőgép számítógépe már a mért fényértékhez tartozó rekesz-záridő kombinációkat mutatja.

Érdemes konkrét számpéldán is bemutatni az összefüggéseket:

Számolás előtt célszerű azt a középiskolában tanult matematikai összefüggést feleleveníteni, mely szerint a kettes alapú logaritmust úgy számoljuk ki, hogy tízes alapú logaritmust számolunk, és az eredményt elosztjuk a kettő tízes alapú logaritmusával, vagyis megszorozzuk 3.3-al.

Tegyük fel, hogy kék az ég, süt a nap, és ekkor a helyes expozícióhoz tartozó érték:

Rekeszszám N= 11, a zársebesség 1/250 s

EV= log2 (121*250)

EV= log2(30250)

EV= lg(30250)/lg2

EV=3.3lg(30250)

EV= 15

Vagyis a 15-ös fényértékhez ISO 100 esetén valóban 1/250 másodperc és 11-es rekesz a helyes expozíció.

Természetesen ezen megvilágítási feltétel mellett számos más rekesz-zársebesség kombináció is helyes expozíciót adhat. A viszonossági törvény szerint azonos expozíciót kapunk, ha a rekeszértéket egy fokozattal nagyobbra, de az expozíciós időt lépéssel rövidebbre állítjuk. Például azonos eredményt kapunk következő értékek valamelyikének választásával.

Ha ezekkel a paraméterek bármelyikével kiszámoljuk a fényértéket, iminden esetben EV 15 értéket kapunk.

A fényérték és az érzékenység.

A helyes expozíciót így ez által fényértéket is természetesen befolyásolja az alkalmazott érzékenység. Ha az érzékenység nem ISO 100 értékű, akkor a fényérték:

EV= log2(N²/t)+log2(E/100)

Például ha az E érzékenység ISO 400, akkor 400/100 =4

log2 (4)=2

Tehát ISO 400 érzékenység esetén a fényérték kettővel megnövekszik:

EV400 = EV100 +2

hasonlóképpen:

EV800=EV100 +3

EV50 = EV100 -1

Amikor az expozíciót egy lépéssel, egy fényértékkel megváltoztatjuk, akkor kétszer annyi, vagy a másik irányban lépve fele annyi fényt juttatunk az érzékelőre. Egy fényértéknyi expozíció növelést úgy elérhetünk el, ha a rekeszt egy fokozattal nyitjuk, vagy ha az expozíciós időt megduplázzuk, vagy ha az érzékenységet duplázzuk meg. Amikor egy fényértékkel plusz irányba korrigáljuk az expozíciót, akkor a kép egy lépéssel világosabb lesz.

Hasonlóképpen az expozíció egy fényértéknyi csökkentését elérhetjük el, a rekeszérték egy fokozatnyi szűkítésével mondjuk 5.6-ról 8-ra, a záridő megfelezésével mondjuk 1/125-ről 1/250-re, vagy az érzékenység megfelezésével például ISO 400-ról ISO 200-ra..

Később látni fogjuk, hogy lépkedhetünk fél vagy harmad fényértéknek megfelelő lépésekben is, de amíg az expozíció alakítását kellően nem gyakoroltuk be, maradjunk a szabványos egész értékeknél. A fényképezőgépünk menüjében beprogramozhatjuk, hogy a rekesz, illetve zársebesség értékek változtatása fél, vagy 1/3 fényértéknyi lépésekben történjen.

A fényképezőgép kezelése közben fényérték abszolút számértékével nem, inkább csak a relatív fényértékkel, a fényérték korrekcióval találkozunk. Az automata A, S, üzemmódokban fényképezőgépünkön beállíthatjuk, hogy mekkora EV fényértéknyi expozíció korrekciót kívánunk.

A manuális M üzemmódban pedig a gépünk kijelzőjén fényértékben skálázva láthatjuk, mennyire tértünk el a gép által javasolt expozíciótól.

Az expozíciót fényképezés közben sietve, kapkodva nem mindig sikerül kellő pontossággal eltalálni. Ha a fotótémánk statikus, akkor megoldásként alkalmazhatjuk az expozíció sorozatot. Az expozíció sorozatnál a fényképezőgép egymás után több felvételt készít és eközben variálja az expozíciót. Az expozíció sorozatnál megválaszthatjuk, hány kockát, és mekkora expozíciós lépésekkel szeretnénk készíteni. Épületfotózásnál például előfordul, hogy csak pillanatok állnak rendelkezésünkre az időjárás, a forgalom, vagy más ok miatt. Ilyenkor jól jön ha három másodperc alatt biztosan és eredményesen meg tudjuk oldani a feladatot. A modellfényképezésnél, ahol viszont a legjobb pillanat elkapása lényeges, nem célszerű expozíció sorozatot alkalmazni. Az expozíció sorozat ellen szól az is, hogy a sok felesleges expozícióval a fényképezőgépünk zárszerkezete gyorsabban elhasználódik, és a képválogatás is időrabló feladat.

Az expozíció ellenőrzése.

Az expozíciót az exponálás után a gépünk hátsó kijelzőjén ellenőrizhetjük. Ez persze csak egy nagyon durva ellenőrzési lehetőség. Mivel szemünk a pupilla szűkítésével-tágításával nagymértékben alkalmazkodik a külső fényhez, ezért nem tudjuk megbízhatóan értékelni, hogy a monitoron megjelenő kép világos-e, vagy inkább sötét. Ráadásul a fényképezőgépünk monitora is képes a külső fények erőssége szerint változtatni a világosságát ha ezt a megfelelő menüpontban kiválasztottuk. Ez az opció azonban csak a kényelmünket szolgálja, az expozíció értékelhetőségét nem javítja. Mindezek miatt az expozíció kellő pontosságú ellenőrzése a fényképezőgép által visszajátszott kép alapján nem lehetséges.

Az expozíció ellenőrzésére sokkal alkalmasabb a hisztogram megtekintése. A hisztogram tulajdonságait a fontossága miatt részletesebben a következő fejezetben ismertetem. Itt futólag csak annyit, hogy egy átlagos tónusú téma esetén a hisztogram az alábbiak szerint alakul:

Az aláexponált, helyesen exponált és a túlexponált kép hisztogramja:

Minden felvétel hisztogramja más, mert a hisztogram görbe lefutása a képtartalomtól függ. A vízszintes tengelyen balról jobbra a feketétől indul a skála, a jobb oldalon pedig a legvilágosabb, fehér tónus található, függőleges tengelyen felvett érték pedig az adott tónushoz tartozó képpontok számával arányos. A középső, helyesen exponált kép hisztogramja ez esetben például három kiemelkedést mutat. A görbe két széle pedig lefutó jellegeű és eléri a nulla szintet. Az átlagos normál hisztogram általában ehhez hasonló, olyan mint egy hegy, elindul felfelé, dimbes-dombos, majd a túloldalom ismét a völgybe ér.

Az első, kép egy aláexponált felvétel hisztogramja, balra van tolódva, a baloldali púp már nincs is rajta, a bal oldalon a görbe úgy néz ki, mintha vágva lenne. Az ilyen lefutású görbe az aláexponált képre jellemző. Persze, ha szándékosan egy sötét tónusú képet akarunk készíteni, akkor ezt akár rendben levőnek is tekinthetjük. Ha viszont egy szokásos tónusterjedelmű képet szeretnénk készíteni, akkor az expozíció plusz irányba kell korrigálnunk, és ilyenkor a hisztogram görbéje jobbra tolódik.

A harmadik, túlexponált kép hisztogramja jobbra van tolódva, a jobb oldalon mintha vágva lenne a görbe, és tulajdonképpen vágva is van, hiszen a jól exponált kép hisztogramjának jobb oldalán látható csúcs el is veszett. Ez azt jelenti, hogy vannak olyan képrészek, amelyek beégtek, és az ehhez tartozó képrészletek elvesztek. Ezeken a helyeken kép helyett egy üres fehér foltot fogunk látni. Ha a felvételünk visszanézésekor ilyen hisztogramot látunk, akkor az expozíció során kevesebb fényt kell adni, vagyis a képet mínusz irányba kell korrigálni.

A helyes expozícióhoz tartozik még a színek pontosítása, a színbeállítás is. Ha a megvilágító fény színe eltér a szokásos napfény színétől, akkor a kép színei is korrekcióra szorulnak. A fehéregyensúly, angolból rövidítve WB, már egy egyszerű borult idő esetén is megváltozik. Az izzólámpák erőteljesen sárgás színe már nagymértékű korrekcióra szorul. Az energiatakarékos fényforrások színét pedig egyszerűen nevezhetjük borzalmasnak. A napfényhez közeli világításban, mivel én minden esetben utómunkát is végzek, egyszerűen csak a napfény WB beállítást választom. Ha utómunkát nem végzünk, vagy a megvilágító fény színe nagyon távol áll a napfény színétől, akkor célszerű már a felvételkor a fehéregyensúlyt is beállítani.

A mesterséges világításoknál a színegyensúlyt állítsuk inkább automata módba. Az automata fehéregyensúly állandó alkalmazását én nem javaslom, mert ha a fotótémánk színében valamelyik szín dominál, akkor az automata WB megpróbálja ezt részben ellensúlyozni. Az automata WB beállítástól különösen akkor óvakodjunk, ha egymás után, sorozatban kell azonos és színhelyes felvételt készítenünk. Például tablókép, vagy festményreprodukció készítése esetén a képkidolgozáskor nagy gondba kerülhetünk, ha az automata fehéregyensúly kockánként megtáncoltatja a színeket. A fehéregyensúly beállítása fokozottan indokolt akkor, ha JPG formátumban fényképezünk és nem akarunk utómunkát végezni a képeken. Ha az általam javasolt RAW formátumban fényképezünk, és utómunkát is végzünk, akkor a fehéregyensúly beállítása a felvétel közben nem kritikus, mert utólag a képfeldolgozáskor lecserélhetjük, megváltoztathatjuk a színeket. A megfelelő színegyensúly megtalálása akkor sem egyszerű, ha az adott világítást és a vakufényt keverjük. Amikor egy belső térben az energiatakarékos fényforrások dominálnak, szinte lehetetlen színhelyes felvételt készíteni. Mivel a vakufény a színek tekintetében szinte tökéletes fényforrás, ezért ilyenkor ha némi, mondjuk az adott fény felének megfelelő vakufényt is adunk az expozícióhoz, akkor a képfeldolgozáskor sokkal több lehetőségünk lesz a színek korrigálására. Ha a színegyensúlyt már a felvételkor pontosítani szeretnénk, akkor a hisztogram kék, vörös, zöld összetevőit külön-külön is ellenőrizhetjük. Amikor a fotótémánk mindhárom színt körülbelül egyforma arányban tartalmazza, akkor a kék- vörös-zöld görbéknek hasonlóképpen kell futniuk.

.